Bushido kendo klub
A kendó a kendzsucuként ismert japán kardforgatás hagyományos technikáiból fejlődött ki, melynek gyökerei az első írásos emlékek alapján a hetedik századig vezethetőek vissza. Japánban a harcászat és a harci technikák oktatásának kezdetét a X. századra teszik a kutatók. A kardvívás szervezett oktatása is ekkor jelent meg először.
A kendzsucu gyakorlása során kezdetben vagy igazi kardot (kent), vagy pedig fából készült gyakorlókardot (bokutot) alkalmaztak. A Maniva Nen rju és a Sinkage rju iskolák edzésein fukuro sinait alkalmaztak, a sérülések elkerülése érdekében. A Dzsikisin Kage-rju Kendzsucu az első rjuk egyike volt, amiben 1711 körül a sinaival való gyakorlást mint kötelező tréningmódszert vezették be. Jamada Heizaemon először kezdett kísérletezni egy védőöltözettel (bogu), ami a fejet és az alkart fedte. Követői összekötötték ezt a védőfelszerelést a sinai geikoval, a Dzsikisin Kage-rjuban. Ez az edzésmód jelenti a mai kendó alapját.
A Dai Nippon Butoku Kai 1895-ben alakult azzal a céllal, hogy megszilárdítsa, népszerűsítse és egységesítse a harci tanításokat és rendszereket Japánban. A DNBK a gekiken („ütő kard”) elnevezést 1920-ban változtatta kendóra.
1975-ben az Összjapán Kendó Szövetség kidolgozta, majd megjelentette a A Kendó eszmeisége és céljai című művet.
Így fogalmazták meg az eszmeiséget:
A kendo eszméje fegyelmezni az emberi természetet a kard alapelveinek elsajátítása által.
A kendo gyakorlásának célja, megformálni az elmét és a testet, kiművelni egy életerős szellemet, s helyes és szigorú gyakorlás által fejlődésre törekedni a kendo művészetében;
Valamint tisztelettel óvni az emberi becsületet és udvariasságot, segíteni a másokkal való őszinte együttműködést, és örökké törekedni önmagunk művelésére.
Ezáltal a kendo gyakorlója képessé válik:
szeretni hazáját és embertársait,
segíteni a kultúra fejlesztését,
és hozzájárul a béke és a jólét elterjesztéséhez.
Bár napjainkban a Kendó leginkább fizikai sport, a mentális fejlődés szerves részét képezi.
A modern kendóban vágások és döfések vannak. A vágásokat csak meghatározott célfelületeken szabad végrehajtani, a csuklókon, a fejen és a testen, melyeket mind véd a bogu.
